Beszámoló
 

 

Beszámoló  a „Lépj egyet előre” program zárásáról. 

A magyar kormány 2006-ban hirdette meg először a Lépj egyet előre képzési programot. Cégünk 2007-ben több száz felnőtt tanulót képzett ki különböző szakmákban. Elsősorban bolti eladó, számítógép-kezelő, és kőműves OKJ szakmát kaptak a végzettek.

A második körben 2007-ben folytatható volt a képzés. Ekkor már nemcsak Bács-Kiskun megyében, hanem Pest megyében is indítottunk tanfolyamokat. Ebben a körben több mint 1600 fő szerezte meg nálunk az OKJ bizonyítványát 2009 közepére. A következő szakmákat szerezték tanulóink: Burkoló, kőműves, fodrász, gyógymasszőr, műköröm építő, irodai asszisztens, falusi vendéglátó, pincér, szociális gondozó, logisztikai ügyintéző, kereskedő boltvezető és különböző eladói végzettséget.

A harmadik forduló pedig most indult, 2010 áprilisában. Itt már korlátolt volt a támogatási lehetőség. Csupán két csoport kapott engedélyt azok közül, akik ápolási díjban is részesülnek.

Bízunk benne, hogy a továbbiakban szintén lehetőséget ad a kormány a támogatott képzésekre, hiszen sok felnőtt csak így tudja megoldani szakmához jutását.


 

<<-lap tetejére->>