
Gyakornoki program
A 2003-ban alapított "HÁZOKT" Oktatási és Építőipari Kft. főbb tevékenységi köré tartozik az építőipari kivitelezés, használt ingatlanok felújítása és új házak építése, valamint ismeretbővítő képzések szervezése, lebonyolítása. Cégünk az elmúlt évek alatt nemcsak székhelyén, Kunszentmiklóson tett szert ismertségre, hanem Kecskemét és környékén is egyre több megbízást kapott, amely elsősorban megbízhatóságnak, munkatársaink magas színvonalú szakmai tapasztalatának és az igényes kivitelezésnek köszönhető. Ismeretbővítő képzéseinkre mind több igény mutatkozik, mintegy hiánypótló szolgáltatásra, hiszen ezt azon személyek veszik igénybe, akik nem kívánnak felnőttképzésben részt venni.
A megigényelt támogatási összeg 100% mértékben megvalósult.
A gyakornoki programunk keretén belül mind a két fő tevékenységben foglalkoztattunk gyakornokokat.
- Egy fő kőműves és hidegburkoló szakmunkást, aki a gyakornoki program ideje alatt szakmailag és emberileg is jól teljesített, a cég projektjeiben megvalósuló új építkezésekben aktívan részt vett – továbbfoglalkoztatási ideje leteltével is cégünk munkavállalója maradt.
- Egy fő gyakornok lovas- és sportoktató ismeretbővítő képzéseink szervezésében vállalt feladatokat, aktívan részt vett külső helyszíneinken történő lovas oktatási teendők ellátásában. Kötelező gyakornoki ideje leteltével nem kívánt cégünk kötelékében tovább maradni, így a kötelező foglalkoztatási idejére pótolni szerettük volna kieső tevékenységét. Újsághirdetésben és különböző médiákban hirdettük meg megüresedett pozícióját, de megfelelő jelentkező hiányában ez nem valósult meg.
- Egy fő gyógy- és sportmasszőr végzettségű gyakornokunk szintén ismeretbővítő képzések területén tevékenykedett, feladata volt a kijelölt oktató segítségére lenni a képzés résztvevőinek szakmai oktatási feladataiban. Gyakornoki és továbbfoglalkoztatási idejét letöltve önálló vállalkozásba kezdett, így nem maradt munkavállalóként cégünknél.
- Egy fő pénzügyi ügyintéző képesítéssel rendelkező gyakornok foglalkoztatása a cég ismeretbővítő képzéseire jelentkezők pénzügyi elszámolásainak nyilvántartását és nyomon követését célozta, mely tevékenység során a jelentkezők befizetéseit, esetleges hátralékaik kezelését, könyveléssel történő egyeztetését várta el feladatul. Sajnos a gyakornok képességei nem bizonyultak elégségesnek a feladat ellátásához, melyet maga is belátott, így cégünktől távozott. Feladatainak ellátására és a gyakornoki program hatékonysága érdekében új gyakornokkal 15 napon belül pótoltuk. A továbbfoglalkoztatási idő leteltével a gyakornok továbbra is munkavállalónk maradt.
- Egy fő pénzügyi ügyintéző gyakornok foglalkoztatása a cég általános pénzügyeivel kapcsolatos nyilvántartások vezetésére, számlaegyeztetésekre, könyvelő irodával történő kapcsolattartás feladataira került foglalkoztatásra. Más irányú érdeklődését tekintve a programban nem tudtunk számára megfelelő gyakorlati munkát biztosítani, így a programból kilépett. Munkájának pótlását, valamint a gyakornoki program zavartalan előrehaladását új gyakornokkal pótoltuk. Az új gyakornok a kötelező foglalkoztatás ideje letöltése után is cégünk munkavállalója maradt.
- Egy fő informatikai rendszergazda végzettséggel rendelkező gyakornok foglalkoztatási ideje alatt hálózatépítő és üzemeltető tevékenységet végzett, továbbá feladatul kapta az informatikai rendszerünk biztonságos működtetését, hírlevél, valamint moodle rendszerű távoktatási rendszerünk folyamatos üzemeltetését, illetve a képzésekhez szükséges géppark folyamatos karbantartását. A gyakornok munkáját aktívan és nagy odafigyeléssel végezte, továbbfoglalkoztatási ideje letöltése után is munkavállalónk maradt.
- Egy fő informatikai rendszergazda végzettségű gyakornok munkája során a cég üzemeltetésében lévő honlap szerkesztésének és aktualizálásának feladatait végezte. Munkájához tartozott továbbá google hirdetéseink optimalizálása, média-megjelenések árajánlatainak beszerzése, bírálatra előkészítése. Családi okok miatti lakhelyváltozás indokolta kilépését a gyakornoki programból. A program sikeressége érdekében a gyakornokot pótoltuk, aki a továbbfoglalkoztatási idő leteltével is cégünk munkavállalója maradt.
- Egy fő turisztikai szervező és értékesítő végzettségű gyakornok az indított képzések mellett a tanfolyamok értékesítésében, felvilágosítás nyújtásában, kapcsolattartásban nyújtott segítséget. Külföldi munkavállalása miatt kilépett a gyakornoki programból. Munkáját váltotta új gyakornokunk, aki ugyanebben a tevékenységben végezte feladatait. A program végeztével jelenleg is cégünk alkalmazásában áll.
- Egy fő gyakornok környezetvédelmi technikusi végzettséggel rendelkezik. Az ő tevékenysége az oktatáshoz és az építőiparhoz egyaránt kapcsolódik. Cégünk nagy figyelmet fordít, hogy a kivitelezéseken alkalmazott anyagok megfelelő minősítésűek legyenek, milyen az egészségre gyakorolt hatásuk stb. Az alkalmazott gyakornok ezen ismeretek összegyűjtésében segédkezett a tervezett képzéseink szakmai lebonyolítása mellett. Ez mellett pénzügyi területen is tapasztalatokat szerzett, továbbtanulásában segítjük. Továbbfoglalkoztatási ideje lejártával, továbbra is cégünk munkatársa.
A gyakornoki program lebonyolítását 3 fő mentor irányításával vállaltuk. A program során a volt cégvezető sajnálatos események folytán elhunyt, így továbbiakban a programot két fő mentor irányításával vállaltuk, akiknek több évtizedes szakmai tapasztalatuk van a tanfolyamok szervezésében lebonyolításában, cégvezetésben, irodai, adminisztratív munka mindennapos gördülékeny levezénylésében, valamint az építőipari kivitelezés szakterületén.
Összességében a gyakornoki programot cégünk számára pozitívan értékeljük, miután kilenc gyakornokunkból 7 fő mind a mai napig foglalkoztatásunkban maradt. Munkavállalóként foglalkoztatási idejük alatt megismerték cégünket, a munkafolyamatokat és nem utolsó sorban megtalálták számításukat azon területeken, ahol szívesen dolgoznak tovább.
Kedvezményezett neve: HÁZOKT Kft. 6090 Kunszentmiklós, Szép u. 2.
Projekt címe: Gyakornokok foglalkoztatása a HÁZOKT Kft-nél
Célja: Kilenc fő gyakornok kilenc hónapos foglalkoztatása, mely idő alatt a gyakornok elsajátítja a szakma alapjait, szakmai és munkatapasztalatra tesznek szert, melynek révén munkaerő-piaci értéke jelentősen megnő.
Támogatás összege: 25,70 MFt.
Projekt azonosító száma: GINOP-5.2.4-16-2016-00762